Jámbor László Irodalom minden olvasónak

A szépirodalmi alkotások elkalauzolják olvasójukat a legkáprázatosabb helyszínekre, s megtanítják értékelni a múltat és jelent. Az életet...

 


A regény valós eseményekre épült. Természetesen a neveket a képzelet szülte.

Egy árva fiúcska élettörténete, ahogyan viszonttagságos körülmények között végre sikerült átszöknie a nehéz "vasfüggöny rongyos szegélye" alatt. Nyugatra.

 



                                  Egyedül a sötétben  I. rész

                                           Erdély 1952.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint általában a többi. Olykor idegesítő szorongással fűszerezett, mint általában egy szigorú iskola internátusában. A gyerekek jellegzetes lármájával és a nevelők hangos szitkozódásával. Nem voltak ők valójában haragosak, de olykor a fiúk fékezhetetlen hada ijesztő dolgokat produkált. Természetesen én sem voltam semmivel sem különb, mint ők. Sőt nemegyszer kivívtam a srácok csodálatát tetteimmel. Például gyakran örömmel lestem meg a számomra tüneményesnek tűnő nyelvtan tanárnőt kihívó fiatalságában. Nekem álomszépnek tűnt gömbölyű formás teste.  Úgy kezdődött, hogy egy estén kiszöktem az internátusból. Liza tanítónő egy közös udvaros albérletben nem lakott túl messze. Szegényes, lehullott vakolatos lakásban élt egyedül, szerényen. Szakadt és megsárgult függönyök takarták az ablakait, rámájukról már apró levelekben lepörgött a megfakult festék. Esténként nagy alumínium lavórban mosta vénuszi testét, habozta gömbölyű melleit, s hangos pihegéssel öblítgette tagjait. Eszébe sem jutott gyanakodni senkire a maga ártatlanságával, hogy valaki is megleshetné rejtett kincseit. Talán ez volt a legszebb szórakozásom, amikor csak tehettem. Sokszor álmodoztam felőle. A harmat zsenge testet megérinteni, vagy csak megsimítani. Még az is előfordult, hogy nappal, a tanítás alatt ábrándoztam el. Olykor még olyat is meséltem társaimnak a suliban, amit csak a fantáziám szült és közel sem volt az igazsághoz. Mindig szájtátva hallgatták és csodálkozva lesték az ajkam minden mozzanatát, egy – egy pikáns momentum hallatán. Azonban előfordult olyan is, hogy haverjaimmal együtt agyaltuk ki, hogy vizes edényt tettünk félig vízzel teli az alig nyitott ajtó tetejére.  Amikor „Tulok” - így hívták a matek tanárt, akit vártunk - mikor belépett, az edény mindenestül a fejére borult. A kopott bádogedény a válláról csörömpölve hullott az olajos padlóra. Mint egy ázott csavargó, úgy nézett ki a bokája felett lebegő gyűrött nadrágjában, a kikönyökölt és fényesre zsírosodott zakójában, ami siralmas jelenét csak fokozta. A meglepett tanár bálványként állt szótlanul és nézett minket. Kereste a tekintetek között, hogy ki is tehette? Állt némán. Úgy vizesen, lesújtóan és megalázva. Bár ő másképp ítélte meg, de nagyon is megérdemelte. Nem csupán az igazságtalanságaiért, hanem durva pofonjaiért is, amit oly gyakran osztogatott. Neki nem volt gyermeke, és mint egy agglegény, soha nem is tudta megérteni a gyerekek lelkét. De volt olyan is, hogy mézzel kentük be a tanári széket, és sajnálatos módon nem az jött be órára, akit vártunk. A hittanos tanítónk jött, de már késő volt!  Őt pedig kifejezetten sajnáltuk. De mondhatom, hogy sajnos az életem nem csak diákcsínytevésekből és nevetésekből, valamint laza életvidámságokból állt.  Gyermekkorom megszokott ritmusát gyakran megtépázták számomra akkor még tragikusnak vélt események is. Természetesen ezek a negatív élmények részben valósak és néha csak túlreagáltak voltak. Ebből az egészből a legnyomósabb rész az volt, hogy nem szerettem ott lenni az internátusban. Sőt kifejezetten letargikussá tett és igen gyakran teljesen magamba fordultam szótlanul. Sokszor elméláztam órákon és arra riadtam fel, hogy ordítja a tanár a nevem:

– Sanyi! Ne álmodozz, mert a füled a kezedbe adom! Te olvasol tovább! – Persze nekem fogalmam sem volt, hogy hol tartanak. A haverok meg csak röhögtek rajtam. A társaim zöme meglehetősen mosdatlan és trehány volt a külsejére. A komolytalanságuk is folyamatosan egyre jobban ingerelt. Tanulni én sem szeretettem, de soha nem zavartam és bosszantottam a tanulni vágyókat, a szorgalmasabb diákokat. Ezzel szemben a fiúk zöme vigyorogva gúnyolta és ugratta a kötelességtudókat. Ez egyszerűen napirenden volt az igyekvőkkel szemben. Persze a laza és jómódú családok gyerekei büntetlenül dohányoztak büdös Munkást vagy éppen Kossuth cigarettát. Házi főzésű pálinkát hoztak be a kollégiumba és minden emberi mivoltukból kivetkőzve rumliztak ittasan. Büntetlenül. Sértegették, meg a mosdóban zaklatták a védtelen iperedő és sikongó leányokat.  Mindezt a nevelők tudtával, akik csekély adományonyokért eladták még a lelküket is. Nem mertek a pénzemberek gyermekei ellen tenni. Szemet hunytak a dolgok felett és csak egymás előtt játszották meg olykor a szigorú és következetes nevelőt. Egyszerűen fojtogatott a termek s a falak dohos szagú levegője. Az irtózatosan magas plafonok és a vég nélkülinek tűnő hosszú folyosók salétromos szaga fojtogatott. A fölénk emelkedő hideg termek falai és mennyezete örökké úgy tátongott felettünk, mint egy rideg és ijesztő barlang. Személytelen és érzéstelen hideget lehelt. Az épület egy régi uradalmi kastély lehetett, sok hatalmas szobával. Némelyik helyiségben még a füstös kandalló is ott tátongott kormosan, s feketén. Elejüket faragott márványból formázták finom ízléssel. Bár az idő már réges - régen megmattította, de még így kopottan és megcsorbulva is tekintélyes része volt a termeknek. Sokszor ábrándoztam el rajta, hogy vajon milyen sok esemény tanúi lehetnek ezek az öreg darabok.  Jó néhány dinasztián keresztül a történelmi múltban, mi minden fordulhatott itt elő? Sokszor engedtem el a fantáziámat, és kalandos történeteket képzeltem magam elé az épülettel és helyiségekkel kapcsolatban. Hihetetlen vastagok voltak a falak, melyekről már részben lehullt a vakolat. A megszürkült fehér meszes festés is nagy sárga foltokat maguk mögött hagyva felhólyagzott és levált. Az elképesztően nagy ablakok szeles időben kísértetiesen fütyültek és süvítettek.  Éjszakánként ezek a zajok gyakran még félelmet is keltettek bennem. Olyankor teljesen bebújtam a takaróm alá, és szellemek, kísértetek jártak az eszemben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                

 

 

 

 

Önmagamnak már többször is bevallottam, hogy gyakran félek, de a hencegős pajtásaim előtt próbáltam titkolni ugyanúgy, mint ők tették. Rendszerint éjszakánként jöttek elő az öreg kastély jellegzetes zajai.  A mennyezettől a padlóig minden ropogott és recsegett ijesztően. Mindezeket csak tetézte, ha valahol még becsapódott egy ablak, vagy lassan nyikorogva felnyílt egy ajtó. Olykor valahonnan még a távolból felvonított egy kutya is, minek hatására végképp nem tudtunk és mertünk elaludni. Arról nem is beszélve, ha a macskák verekedtek egymással a nászuk idején és olyankor velőtrázóan vinnyogtak és artikulált hangokat adtak küzdelmük során. Sokszor előfordult, hogy a szobában mintha járkált volna valaki. Félelmetesen recsegett, ropogott a sötét elnyűtt padló. Csak néhol volt parketta néhány nagyobb teremben, ami valamikori eleganciáról és gazdagságról tanúskodott. 

Read more: http://elettukor.hupont.hu/9/regeny#ixzz2RaaxEQsE

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 13
Heti: 26
Havi: 328
Össz.: 41 597

Látogatottság növelés
Oldal: Regény
Jámbor László Irodalom minden olvasónak - © 2008 - 2024 - jambor-laszlo-irodalom.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »